Koraszülött baba édesanyjává válni: Beszélgetés Ditte-vel, egy koraszülött kisbaba édesanyjával.

Ditte fia, Pilou, 22 hetesen született, 121 nappal a várható időpont előtt és az egyik legfiatalabb koraszülött, aki életben maradt Dániában. Leültünk beszélgetni Ditte-vel arról, milyen érzés egy koraszülött gyermek édesanyjának lenni és milyen most az élet, két évvel azután a sorsdöntő éjszaka után, amikor egyedül a kórházi mosdóban világra hozta Pilou-t.
 
Ez a blogbejegyzés a BIBS Igaz Szülőség sorozatának része. Itt szülők osztják meg történeteiket, tapasztalataikat és szülői útjukat. A szülőség az általunk megosztott történetekben kel életre – legyen szó boldog vagy szomorú pillanatokról, mind tanulhatunk egymástól.

Pilou megszületése

Pilou egy olyan időszak után született, amikor Ditte sürgősségi vakbélműtéten esett át. Három nappal később Ditte végül spontán, orvosi vagy ápolói felügyelet nélkül, egyedül egy kórházi mosdóban hozta világra Pilou-t.

Káoszos szülés volt. Teljes sokkban voltam, ilyenkor az ember tisztán a túlélésre összpontosít. Egy bizonyos értelemben nagyon ösztönössé válsz és nem foglalkozol a környezeteddel vagy azzal, amit mondasz vagy teszel. Amikor a személyzet megérkezett, Pilou-t elvitték. Így egy óra telt el, mire újra láthattam őt. Akkorra már inkubátorban volt, mindenféle vezetékekkel és lélegeztetővel. Nagyon természetellenes, szinte mesterséges volt és igazán sokkoló.

Az, hogy valaki csak 22 hétre születik, komoly etikai dilemmákat vet fel, mert a 22 és 23 hét között született babák mindössze 1%-a megy haza élve*. És egy teljes időre született babához képest Pilou, 730 grammal, nagyon kicsi volt. Ditte elmondja:

Hihetetlennek tűnik, de a korához képest egész nagy volt és ez bizony előnyt jelentett neki.

Az anyaság jelentésének újragondolása

Ditte elmondja, hogy a kórházban töltött kezdeti időszak extrém helyzet volt és emiatt egy kicsit érzelmileg eltompult, hiszen szülőként sok nehéz beszélgetést és döntést kellett meghoznia vagy szembenéznie ezekkel.

Az első napokban talán – tudat alatt – megpróbáltam óvni magam, arra az esetre, ha ő mégsem éli túl. Ugyanakkor nagyon nehéz kötődést kialakítani egy inkubátorban fekvő gyermekkel, mert fizikailag távol vagy tőle és ő annyira törékeny volt. Ez oda vezetett, hogy igazán aggódtam, hogyan lehetek az anyukája. De idővel rájöttem, hogy az anyaság azonnal kezdődik, amikor megszületik a gyermeked és nem számít, ha eleinte nincs meg az a bizonyos kötődés. Már az is, hogy aggódtam a kapcsolatunk és a kötődésünk miatt, azt jelentette, hogy anya vagyok.

Ditte elmondja, hogy 5 és fél hónapot töltöttek Pilou-val a kórházban, miközben próbáltak életet teremteni a kórházban és közben otthon a nagyobb lányukról is gondoskodni.

Rettentően nehéz volt a különlét és nem tudtam elmagyarázni a lányomnak, hogy mi történik. Akkoriban még csak két éves volt. Viszont gyorsan megtaláltuk a megoldást, mert tudtuk, hogy nagyon sokáig leszünk a kórházban. A párommal 50-50%-ban osztottuk meg az időt: felváltva voltunk a kórházban Pilou-val és otthon a lányunkkal. Nagyon fontos volt számomra, hogy a lányommal is együtt lehessek, hiszen mindenekelőtt neki is az édesanyja vagyok.

A kötődés kialakítása

Pilou-t a születése után 6 nappal foghattam először kézbe. Igazából nem is tudtam, hogy ilyen korán kézbe lehet venni őket, mert akár életveszélyes is lehet egy ilyen gyermek számára, ha kikerül az inkubátorból. De a kórházi dolgozók ezt nagyon előtérbe helyezik, hiszen nem lehet tudni, mennyi ideig él majd a gyermek, ráadásul jót tesz neki és segít az érzelmi kötődés kialakításában is. Az első gyermekemmel sosem volt annyi bőrkontaktusom, mint Pilou-val, ami hihetetlen, ha belegondolok a helyzetbe.

Ugyanakkor nagyon nagyra értékeltek minden együtt töltött pillanatot vele. Ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy reméltük, egyszerűen szerencsésnek éreztem magam, hogy megvolt az az idő, amit együtt tölthettünk. És lehet, hogy keményen hangzik, de tudtuk, hogy megvan az esélye annak, hogy nem jön velünk haza, ezért nagyon nagyra értékeltem azt az időt, amit együtt tölthettünk.

Kétgyermekes anyaként ma

Ma Pilou már két éves, aktív és boldog kisfiú. Ditte elmondja:

Természetesen nehéz volt. Rengeteg egészségügyi szakember segített nekünk és az első év igazán nehéz volt. Amikor benne vagy, hihetetlenül sok energiát és figyelmet igényel. De amikor már túl vagy rajta, gyorsan úgy érzed, kisebb része volt az életednek. Ma már jól van, mászik, feláll, kommunikál. Bár sok fejlődési lépésben le van maradva, nem sietünk sehova.

Ma tényleg értékeljük az életet. Szerencsésnek érezzük magunkat. A legjobb dolog abban, hogy Pilou édesanyja lettem, az volt, hogy láthattam az útját és hogy milyen egyedi és erős ő. Természetesen mindig büszke vagy a gyermekeidre, de ő még egy újabb réteget adott hozzá. Néha már-már varázslatnak tűnik visszagondolni azokra a kórházi napokra. Ő maga a csoda és ma jobban van, mint ahogy bárki remélte vagy várta volna. Nagy büszkeséggel gondolok vissza az első két évére.

Családként is megváltoztunk

Pilou koraszülöttsége nemcsak rá volt hatással, hanem az egész családra maradandó hatást gyakorolt. Ditte kifejti:

Pilou születése és az azt követő tapasztalatok többféleképpen is hatást gyakoroltak ránk családként. Nem fordítunk már annyi figyelmet a jelentéktelen dolgokra. Az alváshiány vagy a sok beteg gyermekes nap már nem számít és nem befolyásol minket annyira. Tudjuk, milyen rossz is lehetne.

A tapasztalat másik hatása, hogy most már tudom, mennyire fontos odafigyelni a test jelzéseire – a gyerekeknél és magamnál is. Ha az egyik gyerek megbetegszik, azonnal visszarepít a Pilou-val átélt traumához, és ez valóban megváltoztatta azt, hogy milyen anya vagyok ma, Pilou előtti önmagamhoz képest. 

Ditte legjobb tanácsa

Ne feledd, hogy jobb lesz!

Remélem Pilou története fényt hozhat a sötét időkbe és reményt adhat más szülőknek. Tudtuk, hogy Pilouval bármilyen kimenetel lehetséges és lehet, hogy nem hozzuk haza. De mások történeteinek olvasása, akik hazavihették a gyermeküket, reményt és némi visszaigazolást adott nekünk. Az érzés, hogy nem vagy egyedül. Remélem a mi történetünk is adhat valamit ebből más szülőknek.

Nem számít, hogy a 22., 28. vagy 34. héten szülted meg a babádat. Szülőként ugyanannyira sebezhető vagy. Nem gondolom, hogy Pilou története a legelképesztőbb és legőrültebb, amit senki más nem érthet meg. Rengeteg olyan emberrel találkoztunk, akiknek teljesen más történetük van, mégis ugyanolyan földrengető, mint a miénk és könnyen tudunk reflektálni és felismerni dolgokat egymás történeteiben.

A másik tanácsom, hogy kérj segítséget! Közös csoportos beszélgetést hoztunk létre a családunkkal és barátainkkal. Itt tudtunk friss információkat adni Pilouról, és leírni, miben tudnának segíteni nekünk anélkül, hogy kapcsolatba kellene lépniük velünk. Csodálatos volt az a támogatás, amit a rokonainktól kaptunk, de egyszerűen nem tudtunk mindenkivel beszélni, elfogadni, koordinálni a segítséget. Végül emiatt semmilyen segítséget sem kaptunk. Így ezzel az eszközzel segíthettek nekünk anélkül, hogy bármit is nekünk kellett volna eldöntenünk. Nekünk óriási segítség volt ez.
 
Köszönjük Ditte-nek (és Pilou-nak), hogy megosztották a történetüket!
 
 
 
Források:
Margaret Brazier és David Archard, J Med Ethics. 2007. március; 33(3): 125–126 https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2598257/